A Sailor Moonról

A Sailor Moon az egyik legismertebb animének és mangának számít az egész világon. Főszereplője Tsukino Usagi, aki barátai segítségével veszi fel a harcot a Földet veszélyeztető ellenségekkel szemben. A sorozat előzménye a Sailor V manga, amely V harcairól szól, a szerelem és az igazság nevében tevékenykedő harcosnőről. Később V tagja lett egy csapatnak és a történet immár Sailor Moon néven futott tovább.

 
Munkálatok

Cím: Sailor Moon Crystal S3 - Infinity
Megjelenés: 2016. április - június
Státusz: befejezett

A harmadik Sailor Moon Crystal évadban új harcosok és ellenségek is színre lépnek. A Death Busters tagjainak célja a Tau Nebuláról a Földre hozni vezetőjüket, Master Pharaoh 90-t. A társulat vezetője Tomoe professzor, aki egyben megalapítója és tulajdonosa az Infinity Academy-nek, Tokió egyik leghíresebb magániskolájának. Főhőseinkre vár a feladat, hogy felvegyék a harcot az iskola környékén megjelenő szörnyetegekkel szemben, de hiába remélnek segítséget Sailor Uranustól és Sailor Neptune-tól.

Előzetes Epizódok Képek

 
Partnerek

   
   

 
Chat
 
Honlap információk
Nyitás I: 2006. 07. 04.
Nyitás II: 2014. 07. 05.
Téma: Sailor Moon
Szerkesztő: roxxstar
Design: roxxstar
Online: 
Elérhetőség: e-mail
Kódok: {x} {x} {x}

Ez a rajongói oldal a Sailor Moon animével és mangával foglalkozik, elsődleges célja a sorozat kedvelőinek való hiteles információnyújtás és a friss hírek tájékoztatása. Minden saját írás és gyűjtés, az egyes fordításoknál segítségemre lévő források jelölve vannak. A galériában található saját képek szintén a honlap tulajdonát képezik, így azok eltulajdonítása is következményeket von maga után, akár az írott anyagok másodközlése.

 
Média - Crystal 3. - Infinity

Cím: Act 27. - Infinity 1. - Premonition - First Part
Megjelenés: 2016. április 4.
Egy titokzatos entitás, Master Pharaoh 90 arra utasítja Kaolinite-et, hogy pusztítson el minden létformát, és ne hagyja felébredni a "fényeket", melyek veszélyt jelentenek rá. Egy lány eközben a Senshikről és három talizmánról álmodik, valaki pedig "ébredésre" szólítja és a "vég kezdetének" eljövetelére figyelmezteti. Mamorut szintén ilyesfajta rémálmok gyötörnek és Reinek is látomása lesz a szentélyben. A híradóban bemondják a városban történt különös szörnytámadást, melyet a visszafejlődéshez hasonlítanak. Haruka és Michiru helikoptereikkel az Infinity Akadémiára sietnek. Usagi a játékterembe igyekszik iskola után, ahol megismerkedik a híres autóversenyzővel, Tenou Harukával, míg Mamoru Kaiou Michiruba botlik bele, aki egy tehetséges hegedűművész. Usagi brossa hirtelen vibrálni kezd, és a szemük láttára alakul át az Akadémia egyik diákja szörnyeteggé. A lányok felöltik Senshi formájukat és visszaváltoztatják a szörnyet diáklánnyá. Haruka és Michiru végigkövetik az eseményeket. Usagiék elhatározzák, hogy nyomozni kezdenek az Akadémia után.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 27. - Infinity 1. - Premonition - Second Part
Megjelenés: 2016. április 11.
Mamoru elkíséri Chibiusát és barátait a Mugen C Park vidámparkba. Kaolinite megbízza a Witches 5-ot, hogy végezzenek a Sailor harcosokkal: aki teljesíti a küldetést, megkapja a Magus titulust, amely közvetlen kapcsolatot biztosít Master Pharaoh 90-hoz és a Taioron Crystal erejéből is részesül. Usagiék nyomoznak a Mugen Akadémián, a főhősnőnek sikerül beosonnia az épületbe, ahol találkozik Michiruval, a híres hegedűművésszel. Haruka a lányokat megállítja az Akadémia bejáratánál. Chibiusa elhagyja a kalapját a hullámvasúton és utána ered, majd a Tomoe Labornál megpillant egy földön kuporgó, betegeskedő lányt. Eudial eközben elszabadít egy Daimont, ami rátámad a lányokra. A Senshik szembeszállnak vele, majd Sailor Chibi Moon sérülését a betegeskedő lány varázslattal meggyógyítja. Sailor Moonék észrevesznek két figyelő egyént a távolban, akik szintén harcosoknak tűnnek. 

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 28. - Infinity 2. - Ripples
Megjelenés: 2016. április 18.
A betegeskedő lány meggyógyítja Sailor Chibi Moon sérülését és bemutatkozik a lányoknak Tomoe Hotaruként. Hotaru megint rosszul lesz és Kaori siet a segítségére, de a lány ellöki magától és az apjával, Tomoe professzorral is összeveszik, aki később egy amulettet ajándékoz neki, ami enyhíti a fájdalmait. Usagiék próbálnak rájönni a két titokzatos harcos identitására. Kaolinite jóslással próbálja kivizsgálni a pusztulást hozó fények jelentését, míg Michiru és Haruka a három talizmánt akarják összegyűjteni. Michiru két jegyet ajándékoz Mamorunak a közelgő koncertjére, a beszélgetést Usagi kihallgatja, és gyanakodni kezd a hegedűművésznőre, hogy ő lehet az egyik Sailor harcos. Usagi a játékteremben belebotlik Harukába, és neki szegezi a kérdést, hogy ő is Senshi-e. Később a lányok Chibiusa osztályelnökké való előléptetését ünnepelik, de Rei nincs velük, mivel a hegyekbe ment edzeni. Eudial egy szertartás keretén belül szolga lelkeket és testeket kezd toborozni Master Pharaoh 90 számára. Makoto kiáll Haruka ellen egy judo meccsre, de vereséget szenved. Eudial az éjszaka közepén "képzi ki" az új szolga lelkeket, de a Senshik közbeavatkoznak, és Sailor Moon végez vele. Az egyik titokzatos Sailor Senshi feltűnik és Sailor Moon utána szalad: a harcosnő figyelmezteti, hogy ne álljanak az útjukba, majd megcsókolja a főhősnőt.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 29. - Infinity 3. - Two New Soldiers
Megjelenés: 2016. április 25.
Usagi sejti, hogy a Senshi akivel múltkor találkozott, valójában Tennou Haruka. A lányok, Hotaru és Mamoru a három talizmánról álmodnak, amit a Pusztítás Istenének kell összegyűjteni. Usagi féltékeny Michirura, mivel úgy látja, hogy Mamoru érdeklődik a hegedűművésznő iránt. Usagi ismét találkozik Harukával, akitől kap 5 jegyet Michiru koncertjére. Kiderül, hogy Hanyu Mimi privát előadása is aznap lesz, ami kitűnő lehetőség az Akadémián való kémkedésre. Kaolinite megbízza Mimetét Eudial hibáinak helyrehozásával, melyet Hanyu Mimiként tervez végrehajtani. Chibiusa elmegy Hotaru házához visszaadni a kendőjét, viszont a lány megint rosszul lesz és az amulett sem segít rajta. Chibiusa odaadja neki a legendás Ezüstkristályt, amitől Hotaru rohama rögtön elmúlik, és barátságot kötnek. Chibiusa késő este indul haza, Haruka és Michiru felajánlják neki, hogy hazaviszik a helikopterükkel. Michiru elmeséli a kislánynak, hogy a kézitükre a talizmánja. A csapat elmegy Michiru koncertjére, viszont Minako beszökik Hanyu Mimi előadására. Hanyu Mimi, azaz Mimete a koncert ideje alatt igyekszik elvenni a hallgatók lelkét, azonban Sailor Venus közbelép. Mimete három diákot szörnyeteggé változtat a Daimon tojásokkal, de a Senshik legyőzik őket, a boszorkánnyal pedig a két ismeretlen harcosnő végez, akik bemutatkoznak Sailor Neptune-ként és Sailor Uranusként.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 30. - Infinity 4. - Sailor Uranus & Sailor Neptune
Megjelenés: 2016. május 2.
Sailor Neptune és Sailor Uranus bemutatkoznak, viszont nyomatékosítják, hogy nem szövetségesei a Senshiknek és rájuk támadnak. Luna elmeséli, hogy a két harcos távolról védelmezte a Silver Milleniumot és soha nem szabadott volna találkozniuk. Usagi és Mamoru a Pusztítás Istenéről álmodnak. Usagi másnap találkozik Harukával a parkban, de Mamoru is felbukkan, ezért Haruka gyorsan távozik. Chibiusa Mamorut keresi a játékteremben, hogy segítsen neki elkészítenie a házi feladatát, de mivel nem találja ott, meglepi a lakásán, ahol épp kínos csend honol Mamoru és Usagi között, egymás iránti féltékenységük okán. Közösen elkészítik a Legendás Szent Grál mását, Usagi és Mamoru kibékülnek. Ami elhatározza, hogy elvégzi a Mugen Előkészítő Iskola próbafelvételi tesztjét, csakhogy találkozhasson a zseni Yui Bidoval. Yui, azaz Viluy sejti, hogy Ami egy harcosnő, és meg akarja szerezni a testét / lelkét mestere számára. Ami megpróbál elmenekülni az iskolából, de az ellenség közrefogja, Haruka és Michiru mentik meg. Sailor Mercury és Viluy összecsapnak, végül a Witches 5 tagjával Sailor Uranus és Sailor Neptune végeznek. Furuhata és Reika egyetemén megjelenik egy új fizika hallgató, Setsuna Meiou.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 31. - Infinity 5. - Sailor Pluto
Megjelenés: 2016. május 9.
Setsuna a téridő zavarait vizsgálja. Reika és Furuhata vacsorázni indulnak, de Sankakusu felett hatalamas fekete felhők tűnnek fel. Tomoe professzor és Kaolinite bejelentkeznek Master Pharaoh 90-nál, akit egyre jobban zavar, hogy a Taioron Crystal ereje folyamatosan gyengül, ezért felbérli őket, hogy szerezzék meg Sailor Moont gazdatestnek. Kaolinite megbízza Tellu-t, azaz Ruru Teruno-t, hogy minél több testet szállítson le vezetőjüknek. Chibiusa eközben kitalálja, hogy az agyagból készített Legendás Szent Grált Hotarunak ajándékozza, akit az iskolában folyamatosan bántanak. A városban nagy népszerűségnek örvend egy Mugen Akadémia által kifejlesztett Tellun nevű virág, amiből Makoto is beszerez magának egyet. Chibiusa és Usagi este meglátogatják Hotarut, de a lány nem fogadja el a Legendás Szent Grál másolatát. Amíg Usagi a mosdóban van, Hotarura megint rátör a rosszullét, és Chibiusa Legendás Ezüstkristálya után vágyakozik, de mintha valaki más is lakozna a testében. Usagi eltéved a házban, Tomoe professzor talál rá és vezeti vissza Hotaru szobájába, akihez azért indult édesapja, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat. Minako meglátogatja Makotot, de hirtelen mindketten elalszanak, mivel a Tellun virágon megjelennek az első bimbók, amitől a körülötte lévő növények is elhervadnak. Makoto levágja a virág friss hajtásait, majd Usagiékhoz sietnek, elmesélni a történéseket. Usagi megpillantja Michiruékat a tömegben és utánuk szalad, de Haruka nem hajlandó szóba állni vele. A lányok később elmennek a Mugen Botanikus Kertbe, ahol Tellu vár rájuk. A Tellun virágok elszívják az emberek erejét, köztük Setsuna Meiou-ét is, aki felébred Sailor Plutoként. A Senshik felveszik a harcot Telluval, de próbálkozásaik eredménytelenek, ezért Sailor Chibi Moon Neo-Queen Serenityhez fohászkodik új erőért. Chibi Moon egy pálcát kap édesanyjától, de ereje hasztalan. A harcosnőket Sailor Pluto menti meg, aki megöli Tellut a Dead Scream támadással.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 32. - Infinity 6. - Three Guardians
Megjelenés: 2016. május 16.
Sailor Chibi Moon nagyon megörül a feltámadt Sailor Plutonak, a három Outer Senshi által Sailor Moon Princess Serenityvé változik. A külső harcosok bemutatkoznak és ismertetik küldetésüket: le akarnak számolni a Pusztítás Istenével. A főhadiszálláson a lányok Tomoe professzor és Hotaru után kutatnak. Tomoe időközben bírálja Kaolinite sikertelenségét, és Master Pharaoh 90 is egyre elégedetlenebb. Kaolinite megbízza Cyprine-t, az utolsó Witches 5 tagot Michiru és Haruka megölésével, és az eddig elszenvedett szégyen helyreállításával. Chibiusa Hotaruval tervez moziba menni, mialatt a lányon különleges műtétet hajt végre az édesapja. A találkozón Hotaru nem jelenik meg, ezért Chibiusa elmegy a házához. Chibiusa meglátja Hotaru mechanikus testrészeit, amitől nagyon megrémül és elszalad. A városban elered a jégeső, a darabkák elszívják az emberek energiáit. Cyprine meglepi Harukát az otthonában, de Sailor Uranus segítségére siet Sailor Neptun és Sailor Pluto is. Miután Sailor Moonék is felbukkannak a csatatéren, Cyprine egymás ellen fordítja az Inner és Outer Senshiket. Amikor Sailor Moon végezni próbál Cyprine-nel, megjelenik a boszorkány másik fele, Ptilol. Tuxedo Mask, Sailor Chibi Moon és Sailor Moon közös erejéből előtör a Legendás Szent Grál.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 33. - Infinity 7. - Transformation - Super Sailor Moon
Megjelenés: 2016. május 23.
Sailor Moon az agymosásnak alávetett társait arra kéri, hogy ne harcoljanak egymással, inkább adják át neki a hatalmukat: a legendás Szent Grál megjelenik és Sailor Moon Super Sailor Moonná változik. Az Inner és Outer Senshik brossai szív alakúvá változnak. Hotaru felett egyre jobban átveszi az irányítást a "másik" énje. Super Sailor Moon megújult erejével legyőzi Cyprine-t és Ptilolt, majd a három talizmán rezonálásának láttán Sailor Neptune-ék elmesélik végzetüket és talizmánjaik feladatát: a három ereklye együttes ereje képes megidézni az utolsó Senshit, Sailor Saturn-t, a Pusztítás Harcosát, akivel mindenáron végezni akarnak. Habár Super Sailor Moon ellenkezik, az Outer Senshik elindulnak beteljesíteni küldetésüket. Sailor Chibi Moon Hotaru házához szalad, mivel meg akarja menteni barátnőjét, de a beteg lány "másik énje", Mistress 9 feltámad és elveszi Chibi Moon Ezüstkristályát, így a kis Hold harcos elveszti eszméletét.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 34. - Infinity 8. - Infinite Labyrinth 1.
Megjelenés: 2016. május 30.
Az Outer Senshik elindulnak visszaszerezni Chibiusa lelkét: a tervük Hotaru megölése, hogy Sailor Saturn soha ne ébredhessen fel. Mamoru a lakásán a saját erejéből tartja életben Chibiusát. Mistress 9 utasítja Kaolinite-t, hogy pusztítsa el a harcosokat, majd Master Pharaoh 90 elé járul a legendás Ezüstkristállyal. Kaolinite feltámasztja a Witches 5 tagjait, akikkel Sailor Moonék az Akadémián csapnak össze. A Witches 5 győzedelmeskedni látszik, de az Outer Senshik Sailor Moonék segítségére sietnek. A nyolc Sailor harcos úgy dönt, hogy együtt fognak harcolni a továbbiakban, ezért egyesítik erejüket. Kaolinite Daimonná változik, de miután az Inner és Outer Senshik meggyengítik, Super Sailor Moon végez vele. Mistress 9 lenyeli a legendás Ezüstkristályt, hogy a lehető legnagyobb erőre tegyen szert.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 35. - Infinity 9. - Infinite Labyrinth 2.
Megjelenés: 2016. június 6.
Master Pharaoh 90 darabokra töri a Taioron kristályt, miután felfedezi a legendás Ezüstkristály erejét és felkészíti magát az általakulásra, viszont Mistress 9 rosszul lesz a hatalmas erőtől, és rájön, hogy valaki irányítja belülről a testét. Hotaru eközben védelmébe veszi Chibiusa lelkét. A Senshik kétfelé válnak, hogy körbe járhassák az Akadémia területét, Sailor Moon az Outer harcosokkal együtt lifttel közelíti meg az alagsort. Tomoe professzor elmeséli a múlt történéseit, és kiderül, hogy ő ültette el Hotaru testébe Mistress 9 tojását. Az őrült tudós legnagyobb álma, hogy emberfeletti lényeket teremthessen emberek és idegenek keresztezésével. Sailor Moonék megérkeznek az alagsorba, ahol Tomoe professzor már türelmetlenül várja őket Daimonaival. Tomoe emberfeletti lénnyé változik, de Super Sailor Moonnak sikerül megölnie a tudóst. Az épület összeomlik, és az Inner Senshiket komoly baj éri, ami által Super Sailor Moon visszaváltozik Sailor Moonná. Master Pharaoh 90 és Mistress 9 megjelennek a romok között.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 36. - Infinity 10. - Infinite - Upper Atmosphere
Megjelenés: 2016. június 13.
Master Pharaoh 90 igyekszik egybe olvadni a Földdel, és létrehozni egy új Tau csillagrendszert, amely az idegenek anyabolygója lehet. Sailor Uranus, Pluto és Neptune egy pajzsot hoznak létre, hogy az ellenség ne hagyhassa el a területet. Mistress 9 egyre csak próbál kitörni Hotaru testéből, de a lány küzd ellene. Mistress 9 az Inner Senshik lelkeit megszerzi az erejének növelése érdekében, viszont Hotaru mindenáron igyekszik megvédeni a harcosok lelkeit és Chibiusát. Végül Hotarunak elhagyja a testét, és magával viszi a harcosok lelkeit és az Ezüstkristályt, melyekkel megmenti barátai életét. Amikor a szörny Mistress 9-nak sikerül szétzúznia Hotaru testét, a fiatal lány szelleme örökre eltűnik. A Senshik folyamatosan támadják Mistress 9-t eredménytelenül, a segítségül érkező Sailor Chibi Moon gyengíti meg az ellenfelüket. Sailor Chibi Moon erős vágyakozása elindít egy új ébredést, és egy második Moon Chalice jelenik meg a csatatéren. Sailor Moon és Sailor Chibi Moon átalakulnak Super formájukba, és szembeszállnak Mistress 9-nal.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 37. - Infinity 11. - Infinite - Judge
Megjelenés: 2016. június 20.
Super Sailor Moon és Super Sailor Chibi Moon nem képesek legyőzni Mistress 9-t, aki így egyesül Master Pharaoh 90-val. A Senshik és Tuxedo Mask hiába támadják meg az ellenséget, Master Pharaoh 90 egyre erősödik és sikerül áttörnie az Outer harcosok által létrehozott pajzsot is. Master Pharaoh 90 a bolygó befedésével van elfoglalva, miközben egy portál nyílik meg az égen, a Tau csillagrendszer felé. Super Sailor Moon a Moon Chalice-hoz fohászkodik, és utolsó közös erejükkel beleveti magát Master Pharaoh 90 "testébe", ezzel feláldozva magát. A három Talizmán hirtelen vibrálni kezd, és megidézik Sailor Saturnt, az utolsó harcost, aki Master Pharaoh 90-ból tör ki. Sailor Saturn támadást indít hatalmas erejű ellenfelük ellen, és meglendíti a Silence Glaive-t, ami az egész világ pusztulását jelenti.

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

Cím: Act 38. - Infinity 12. - Infinite - Jouney
Megjelenés: 2016. június 27.
Sailor Saturn meglendíti a Silence Glaive-t, azonban Super Sailor Moon szabadjára engedi erejét és csapást mér Master Pharaoh 90-ra, mialatt a legendás Ezüstkristály hatalma új egyenruhával ruházza fel a többi Senshit. Az ellenség próbál visszatérni a Tau csillagrendszerbe, akit Sailor Saturn kísér a halálba. Saturn arra kéri Sailor Plutot, hogy zárja be mögöttük az átjárót, így a harcosnő a másik oldalon ragad. Super Sailor Moon átváltozik Neo-Queen Serenityvé és helyreállítja a várost. Hotaru kisbabaként újjászületik, és az Outer Senshik elhatározzák, hogy gondját fogják viselni a továbbiakban, majd ismeretlen helyre távoznak. Usagiék középiskolások lesznek, Mamoru pedig már egyetemre jár. A szerelmespár útnak indul Chibiusával, hiszen a kislány a jövőbe utazni készül, lévén, hogy véget ért a harcosnői kiképzése. A városban napfogyatkozás veszi kezdetét, és főhőseink egy titokzatos csengő hangját hallják meg a távolból...

Letöltés (angol felirat) Online (angol felirat) Online (magyar felirat) Képek

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.