A Sailor Moonról

A Sailor Moon az egyik legismertebb animének és mangának számít az egész világon. Főszereplője Tsukino Usagi, aki barátai segítségével veszi fel a harcot a Földet veszélyeztető ellenségekkel szemben. A sorozat előzménye a Sailor V manga, amely V harcairól szól, a szerelem és az igazság nevében tevékenykedő harcosnőről. Később V tagja lett egy csapatnak és a történet immár Sailor Moon néven futott tovább.

 
Munkálatok

Cím: Sailor Moon Crystal S3 - Infinity
Megjelenés: 2016. április - június
Státusz: befejezett

A harmadik Sailor Moon Crystal évadban új harcosok és ellenségek is színre lépnek. A Death Busters tagjainak célja a Tau Nebuláról a Földre hozni vezetőjüket, Master Pharaoh 90-t. A társulat vezetője Tomoe professzor, aki egyben megalapítója és tulajdonosa az Infinity Academy-nek, Tokió egyik leghíresebb magániskolájának. Főhőseinkre vár a feladat, hogy felvegyék a harcot az iskola környékén megjelenő szörnyetegekkel szemben, de hiába remélnek segítséget Sailor Uranustól és Sailor Neptune-tól.

Előzetes Epizódok Képek

 
Partnerek

   
   

 
Chat
 
Honlap információk
Nyitás I: 2006. 07. 04.
Nyitás II: 2014. 07. 05.
Téma: Sailor Moon
Szerkesztő: roxxstar
Design: roxxstar
Online: 
Elérhetőség: e-mail
Kódok: {x} {x} {x}

Ez a rajongói oldal a Sailor Moon animével és mangával foglalkozik, elsődleges célja a sorozat kedvelőinek való hiteles információnyújtás és a friss hírek tájékoztatása. Minden saját írás és gyűjtés, az egyes fordításoknál segítségemre lévő források jelölve vannak. A galériában található saját képek szintén a honlap tulajdonát képezik, így azok eltulajdonítása is következményeket von maga után, akár az írott anyagok másodközlése.

 
Ellenségek - Dead Moon Circus

Tiger's Eye (Tigrisszem): Az első tagja az Amazon Trionak akit akció közben láthatunk. Zirkónia adott neki emberi alakot egy tigrisből, ez azonban csak később derül ki. Zirkónia egyik szolgája, feladata, hogy megtalálja azt az álmot, amibe Pegazus rejtőzött. Az Amazon Trio tagjainak nincsenek álmaik, később azért is küzdenek, hogy nekik is legyen álomtükrük. Az áldozatai mindig fiatal, csinos lányok, akiket vonzerejével próbál levenni a lábukról. Ellenállhatatlannak tartja magát a hosszú, szőkésbarna hajával és sok ékszerével, amit mindig visel. Nem találja meg az aranytükröt, kudarcai esetén mindig segítségül hív egy szörnyet. Tigrisszem meghal Halszemmel együtt, amikor összerakják Sailor Moon véletlenül összetört álomtükrét. Pegazus a megbánásukért új életet kínál Tigrisszemnek az Elysionon. A mangában Sailor Mars elméjét kell negatív gondolatokkal megzavarnia, ám Mars leszámol vele.

Hawk's Eye (Sólyomszem): A második Amazon Trio tag, akinek szintén Pegazus megtalálása a feladata. Az áldozatai mindig idősebb, érett hölgyek, akikhez valamilyen szinten vonzódik. Az egyik epizódban megalkot egy ketrecet, amiben sötét energiákat gyűjt össze, hátha ezzel elfogja Pegazust. Terve azonban kudarcot vall, és továbbra is az álomtükröket kell keresnie. Szintén cirkuszi szörnyeket hív segítségül a harcok során, ugyanis mindig kudarcot vall. Később azért küzd, hogy legyenek álmaik, miután kiderül, hogy Zirkónia Őt egy sólyomból alkotta emberré. Az Amazoness Quartet egyik tagja végez vele, ugyanis Zirkónia már nem tart igényt a szolgálataira. Pegazus neki is új életet ad az Elysionon. A mangában Sailor Jupiter csapdába csalása a feladata, azonban nem ér el sikert; Jupiter végez vele.

Fish Eye (Halszem): Szintén Zirkónia teremténye, akit egy halból alkotott emberi formára. A magyar szinkronban női hangot kapott, ugyanis nagyon lányos karakter, hiába férfi szereplő. Hosszú kék színű hajjel rendelkezik, sminkeli magát, és rendre női ruhákba bújik. Nem szereti a macskákat. Pegazus megtalálása a feladata, de talán Őt láthatjuk a legkevesebbet akció közben. Áldozatai mindig férfiak, ez is szexuális beállítottsága miatt van. Habár víz alapú támadásai vannak, némelyik epizódban a késdobálással is próbálkozik, de ebben nagyon béna. Mindig szörnyeket hív segítségül. Ő az első, aki kétségbe vonja a Zirkónia által kiszabott feladatokat, nem érti, hogy miért nem tud álmodni. Ekkor derül fény arra, hogy egy halból lett megalkotva. Gyanakodni kezd, hogy Usagi a Sailor Moon nevű harcos, és arra is rájön, hogy Chibiusánál rejtőzködik Pegazus. Miután ezen információk birtokába jut, megzsarolja Zirkóniát, hogy változtassa emberré az infókért cserébe. Az egyik akció idején összerakják Tigrisszemmel Sailor Moon összetört álomtükrét, ekkor azonban meghal. Pegazustól Ő is új életet kap az Elysionon. A mangában elég keveset szerepel, Amire rémálmokat bocsát, így próbálja csapdába csalni. A Sailor harcosok végeznek vele.

Zirconia (Zirkónia): A Dead Moon Circus földi vezetője, Ő parancsol az Amazon Trionak és az Amazoness Quartetnek is. Eredetileg egy csúf öregasszony, de a magyar szinkronban férfi hangon hallhatjuk beszélni. Zirkónia a legfőbb segítője Nehellénia királynőnek. Van egy kis szemgolyó alakú gömbje szárnyakkal, amivel később kijelöli az áldozatokat, és álomtükröket is képes kiszedni vele az emberekből. Zirconia változtatta emberré az Amazon Trio tagjait. Feladatul adta nekik, hogy keressék meg Pegazust, ám a csapat kudarcot vall. Nem érdekli a Trio sorsa, a bukásuk után rögtön akcióba léptette az Amazoness Quartetet. Az új amazonok azonban nem nagyon foglalkoznak Zirkóniával; semmibe veszik, VesVes rögtön az elején meg is támadja Őt. A Quartet tagjai négyen valószínűleg le is tudták volna győzni parancsolójukat, de a lányok ebbe nem gondoltak bele. Zirkón nevű szárnyas szemgolyója segítségével kiveszi Chibiusából az aranyszínű álomtükröt. A végső veszély idején Nehellénia hatalmas erővel hatalmazza fel, amit az Amazoness Quartet tagjaiból merít. Nem bír el a Sailor Senshikkel és eltűnik.

VesVes (Vesta/Prisca): Az Amazoness Quartet első (és legfiatalabb) tagja, akit láthatunk álomtükröt kiszedni egy kislányból. Magyar bemutatkozásában Prisca, az állatidomár. VesVest láthatjuk legtöbbet munka közben, elég agresszív tagja a csapatnak. Rögtön a felbukkanásuk idején Zirkóniát is megtámadja, ám nem győzedelmeskedik felette. Zirkónia feladatul adja neki, hogy keresse meg az aranyszínű álomtükröt. Ezen álomtükrök keresését mindig egy piros billiárdgolyóval végzi. Rendre kudarcot vall, de ezért nem magát és társait okolja, hanem Zirkóniát, mivel mindig tőle kapják az áldozatok fényképeit. A segítségül hívott szörnyei többnyire állatok, és ezek már képesek elnyelni a tükröket. A harcok végefelé átállnak Sailor Moonék oldalára, és az amazonokkal ellopják Nehelléniától az Aranykristályt. A jövőben ő lesz Chibiusa egyik harcosa, Sailor Vesta.

PallaPalla (Pallas/Carla): A második amazon, akit megismerhetünk közelebbről. Magyar bemutatkozásban Carla, a zsonglőr. A csapat leggyerekesebb tagja (hiába a második legidősebb), az egész Pegazus históriát és a harcokat egyfajta játéknak fogja fel. Eléggé pszichopata tag, egyszerre mindig rengeteg ember álomtükrét szerzi meg kék színű billiárdgolyójával, de nem találja meg az aranyszínűt. A vereségek esetén segítségül hívott szörnyei mindig kétarcúak. Mestere a mágiának, egyes harcokban vuduzással próbálja a Sailor harcosokat elpusztítani. A csaták végén az amazonokkal átállnak Sailor Moonék oldalára és kitalálják, hogy ellopják az Aranykristályt Nehellénia kezéből. PallaPalla egy kis ananásszal helyettesíti a kristályt. A jövőben Chibiusa harcosa lesz, Sailor Pallas néven.

CereCere (Ceres/Flora): A soronkövetkező harmadik amazon, aki magyar bemutatkozásában Flora, a varázslónő. A csapat legérettebb tagja. Limuzinnal érkezik az áldozataihoz. Támadásai során mindig előkerülnek a virágok/virágszirmok, amikből néha jósolgat is magának. Sárga színű billiárdgolyóval rendelkezik, de Ő sem találja meg az aranyszínű álomtükröt. Megidézett szörnyei növényalapúak. Amikor Zirkónia foglyul ejti a Quartet tagjait, hogy elvegye az energiáikat, virágjóslással dönti el, hogy szét kell törniük a golyókat a kiszabadulás érdekében. A jövőben Chibiusa Sailor Ceres nevű harcosa lesz.

JunJun (Juno/Nina): Az utolsó amazon, akit akcióban láthatunk, magyar bemutatkozásban Nina, az akrobata. Rendkívüli képességekkel rendelkezik, a cirkuszban akrobatamutatványok közben is láthatjuk. Kicsit fiúsan viselkedő karakter. Sötétzöld színű billiárdgolyót kap, ezt használja az álomtükrök keresésére. A sorozat végén lévő harcban összetörik a billiárdgolyókat, amivel elveszítik az összes erejüket. JunJun kitalálja, hogy lopják el az Aranykristályt Nehelléniától. A kristályt közösen meg is szerzik és átadják Sailor Moonéknak. A jövőben Sailor Junoként lesz Chibiusa harcosa.

Queen Nehellenia: A Dead Moon Circus vezetője. A mangában Serenity hercegnő árnyoldalú tükörképeként jelenik meg, aki a Hold sötét oldalán uralkodik. Saját magát tartja az Aranykristály jogos tulajdonosának. Serenity királynő örökre egy tükörbe zárta gonosz tettei végett. Nehellénia a birodalmat átkokkal sújtotta és a bukását kívánta. Az animében egy gyönyörű és boldog uralkodónő volt, akinek egyetlen vágya, hogy örökre szép és fiatal maradjon. Egy tükörtől megkéri, hogy mutassa meg neki a jövőt, de meglátja önmagát idős, ronda öregasszonyként. Nehellénia nagyon megijed és teljesen elzárkózik alattvalóitól. Rájön, hogy az álomtükrök segítségével megőrizheti szépségét és fiatalságát, ezért az összes alattvalójától elveszi álmaik tükrét, akik ennek következtében cirkuszi alakot öltenek. Létrehozza a Dead Moon Circust, aminek Nehellenia lesz a vezetője. Bezárásának átkát egy kis időre sikerül megtörnie egy napfogyatkozás alkalmával, ekkor telepíti cirkuszát a Földre. Sailor Chibi Moon jövőbeli harcosaira lel, akiket idő előtt feltámaszt és saját oldalára állít Amazoness Quartet néven. Elfogja Heliost, az Elysion védelmezőjét, akitől az Aranykristályt akarja megkaparintani. Bár Helios testét foglyul ejti, a fiú elméje Pegazus formájában megszökik, és valakinek az álmába menekül. Idővel megtalálják az aranyszínű álomtükröt, de hiába leli fel Pegazust, nem ér el semmit az Aranykristály segítségével. Az Amazoness Quaretet el is lopja tőle, a kristályt átadják Sailor Moonéknak. A mangában Tuxedo Mask testében rejtőzik az Aranykristály. Az Elysionon csapnak össze, ám Nehelléniát legyőzik a Sailor harcosok az Ezüstkristály és az Aranykristály segítségével. Őt egy tükörbörtönbe zárják örökre. Az animében folytatódik az ötödik évadban is Nehellénia története, ugyanis a harcok után eltűnik és az örök magányt választja. Sailor Galaxia kiszabadítja Nehelléniát és saját tükrét adja neki. Arra kéri, hogy ezt törje össze, melynek darabjai a Földre hullanak. Új szörnyek bukkannak fel, ezáltal megjelennek a külső kör Sailor harcosai. Az egyik kis tükördarab Mamoru szemébe esik, akit Nehelléniának sikerül magához húznia a saját világába. A Sailor harcosok megkeresik Nehelléniát és kiderül, hogy ő világ életében magányos volt, csak a szépségét akarta megtartani, amivel hódolnak neki az emberek. Sailor Moonék megbocsátanak Nehelleniának, és közös erejükkel új életet adnak neki, amivel ismét kislánnyá változik.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.